Végkifejlet

- Gratulálok- halad el mellettem. Ő 24 órás.

Nem tudok válaszolni. Csak fekszem a kövön, és minden feszültség és öröm patakzik belőlem. Eső és könny és nyál keveredik az arcomon.

- Gratulálok, hát nem kell sírni!-kiabálja, és már el is viharzik.

És beestünk

12 órával korábban még mindig nem tudom felfogni, hogy ott vagyok, ahová már tavaly is nagyon vágytam. De ahová még nem álltam készen sem fejben, sem felkészülésben egy évvel ezelőtt.

Most itt. Kurvára nem ismerek senkit. Csak a "lubicsszilvit". Meg Maráz Zsuzsával már futottunk a Szőlős körön, ahol már akkor is úgy éreztem, hogy olyan pozitív aurája van, ami nekem nagyon szimpatikus.

És persze vannak nagy nevek, arcok, idegenek, akik csöndesen, magukba fordulva, mindenkitől távol futják a Köröket.És vannak olyanok, mint én. Akik Kutyaütőnek jöttek :D De ez cseppet sem ront az ünnepi hangulatomon.

Alig két órával hamarabb érkeztünk. Már alig találunk parkolóhelyet. Persze fogalmam sincs a helyi szokásokról, hogy hol, merre álljunk, hol tudok majd jól frissíteni, de úgy tűnik, hogy pont egy remek helyet tudtunk kifogni.

Csomagtartó kinyit, bekeverjük a löttyöket: főleg Sponser izót minden mennyiségben. Igen 8 %-os oldatban, mert az állítólag frankó. Kipakolom a géleket, sósat-édeset (tisztára, mint egy karácsonyi vendégváró asztal), van banán, koffeines gumicukor (királyság), többféle zabszelet feldarabolva. Meg némi rántott hús.

Külön pakoljuk a vizeket, termoszban forró vizet meg mellé a levesporokat. Állítólag jön a hidegfront.

Közben jobbra és balra lesek. Egyik oldalt Máténé Varjú Editet frissítik, a másik oldalon egy srácot, akivel szintén futottunk a Szőlős Körön, és konkrétan olyan, mint egy gép. Akit egy tökéletes gépezet vesz körül. (Később kiderült, hogy váltásban voltak mellette, hihetetlen profizmussal és tűrőképességgel. Ő meg cserébe futott egy pályacsúcsot.)

Én meg köztük bénázok, mert persze nem hoztam az allergia gyógyszeremet, bezzeg azt a rohadt Smectát igen, pedig sosincs hasmenésem hosszú futáson, ellenben taknyom-nyálam egybefolyik februártól októberig.

Ma viszont az adrenalin lenyomni készül az allergiát, és egy napra el is tűnik.

Nekünk nincs hiper-szuper sátrunk, sőt még széket sem hoztunk Attilának, aki cserébe állhat 12 órát. De le sem bír ülni. Nagyon ideges.

Virtuális futók valósággá válnak

A kotyvasztás után körbejárjuk a pályát: nagyon nincs mit nézni: 1030 méteres kör, ezen kéne saccperkàbé 100 kört megtennem. De legalábbis a 100 km közelében lennem.

Közben találkozunk végre ismerőssel is: Haanchee-vel, akivel igazából eddig csak neten beszélgettünk (pedig egy cégnél dolgozunk ám ;) -csak ezt szerintem ő sem tudja), gyors bemutatkozás, pár dolgot kérdezek. Ő most nem fut, ellenben többször hallom a verseny alatt, ahogy szurkol. Köszönöm, így utólag is!

Aztán találkozunk Ákossal, aki nekem adta hajdanán a szuper Polar pulzusmérős óráját úgy, hogy soha a büdös életben nem láttuk még egymást. olyan volt ő eddig, mint Columbo felesége. De, lám. Mégis létezik. Most ő is itt fut, és az UB-ra is jön egyéniben. Nagyon sokszor biztatott verseny közben. Nekem valahogy megnyugtató volt a jelenléte. Köszönöm, Ákos!

Hideg, nemhideg-itt a  piros, hol a piros?

És megy a szokásos lamentáció: mit vegyek fel, fogok-e fázni, jó lesz-e a ruhám? Végül a sokadik wc-re rohanás után marad a rövid nadrág-póló kombináció a borús idő ellenére is. 

Persze, a jó hagyományokhoz híven, mikor máskor futhat egy nő, mint azon a napon, amikor megjön a havi vérzése. Oké, erről nem illik beszélni, mert itt pasik is vannak, de ha senki nem beszél róla, akkor soha nem szedhetjük össze az ezzel kapcsolatos nehézségeket és logisztikai problémákat. Márpedig most akadt bőven.

De erről majd később. kényes ízlésűek legfeljebb odébb görgetnek.

Rajt! De én hol vagyok?

10 előtt pár perccel a célvonalhoz nyomulunk. De mintha ott sem lennék. Fel sem fogom, mi lesz most. Máskor egy gombócban a gyomrom, most a világ legtermészetesebb módján ácsingózom a vonalnál, piszkálom a macskaköveket a cipőm orrával, igazgatom a chipet a fűző alatt. A szpíker visszaszámol, és látom, ahogy elindulok a tömeggel. És hallom, hogy itt most Magyarország legnagyobb ultrafutói vannak. Pedig dehogy. Hangosan nevetek. Nagyon hangosan. Én biztosan nem vagyok az. Én csak egy kalandor vagyok. 

K.U.TY.A.Ü.T.Ő-mint egy punkzenekar neve. Ezt látom a rajtszámomon. Amúgy 117-es áll rajta.

És futunk. És futunk. És futunk

És csak megyek előre. Naná, hogy rohadtul nem abban a tempóban, amiben kellene. Nézegetem a pályát. Itt leszek még 12 órát. A köveket, az aknafedeleket, az oldalt felállított frissítő sátrakat, szurkolókat, a kanyarokat.

A kanyaron túl a férjem, aki minden körnél aggódva kérdezi: Biztos nem kell semmi? Holott megbeszéltük, hogy 20 km-ig biztos nem kell semmi. Addig tökéletes a víz. Mert Kisházilaci ezt tanította, és ezt olvastam Lőrincz Olivértől is (aki nem mellesleg ide-oda cikázik folyamatosan a pályán egyik tanítványától a másikig). nem kell cukros lötty, nem kell zaba.

Megyek folyamatosan, túl gyorsan. Márti már hívja Attilát, mi van. Üzeni, hogy lassítsak. De 30 km-ig nem bírok. Sodródik, élvezem a futást. Ünnep van. Jó a tempó, süt a nap. És nem érdekel semmi.

A 30. km-nél úgy döntök elég a flow-ból, kicsit össze kellene gereblyézni magam: megállok, váltunk pár szót. Minden oké. Kezdem a feltöltést izóval.

Néhány kör után a kezembe nyomja a párom a kis üveget, viszem magammal. A pihenést, megállást tartogassuk későbbre.

Patronálás

Sajnos bármennyire is elhitetik a reklámok, hogy tamponnal sportolni egyszerűen felemelő érzés...nos, ez azért nem teljesen így van. Főleg egy ultra távon. Mert ez bizony tud rém kellemetlen is lenni. Nekem speciel folyamatosan az az érzésem volt, hogy menten bepisilek. És ez értékes időt vett el a körökből, mert egy wc-re kilépés minimum 2-3 perc.

Aztán kiderült, hogy ez szimplán egy fantom-érzés, amit EL KELL VISELNI. Ki kell zárnia az agyamnak, velem lesz 22 óráig. Ez van.

Töltekezés

A 40. km-től jöttek a gélek is. Először az édes verzió, de mivel a fokozódó hideg-esős idő miatt rendesen nyomott a fejem is, így a sós változatot is hamar kibontottuk. Nagyon jól fogyaszthatóak (mindkettő Sponser- és nem, sajnos nem szponzorál a Sponser), de ezek tényleg nagyon pozitív cuccok: nincs ragadós nyál a szádban, nincs összetapadt nyelv a szájpadlással, és nincs émelygés a gyomorban.

Mivel korábban azt olvastam, hogy nem szabad úgy fogyasztani, hogy rögtön ráiszod a vizet, hanem vagy azonnal elkeverve, vagy pár km-rel később leöblítve, így elsősorban a keverős módszernél maradtam. Egy adag a szájba, mellé bevettem a vizet, összezutyultam a számban, és így ment le.

Sokkal hatékonyabban tud felszívódni. És tényleg! 

A hivatalos frissítőponton meg két gél között ment a sós vajas kenyér, banán és kompót.

70 km

És akkor elkezdett esni az eső. de nagyon. Pár körig tettem rá nagy ívben, de reggel Márti a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam magam kihűlni. Muszáj volt beülnöm a kocsiba. teljes ruhacsere, és előszedtük az esőkabátot.

Kezdett egyre hidegebb lenni. A rövidnadrág maradt, nem sokra mentem volna egy szétázott hosszú gatyával.

80 km

Tudtam, hogy ez biztosan meglesz. A Szőlős Körön 10 óra alatt lett meg, itt kicsivel több, mint 9 óra. Örülünk, Vincent.

Attilán már látom a fokozódó feszkót, de tartja magát. Márti többször keresi ,tartják a kapcsolatot, hogy mi van. Mikor hosszabb ideig nem látja  köridőmet, már telefonál, hogy mi történt. Persze a wc-n dekkolok. Hol máshol.

Még mindig nincs holtpont. Tarom a 6.15-ös tempót. Jönnek a koffeines gumicukrok, hogy agyban is egyben legyek.

90 km

Holtponton pár kör erejéig. Kissé szédülök, és a gyomrom is fordul egyet. Rengetegen hánynak körülöttem, többen is rosszul lesznek. Ezt nehezebben viselem, mint a saját állapotomat. Muszáj enni-inni: legyűrök egy kis zöldséglevest, mellé egy zselét. Isteni párosítás.

Innentől egyre nehezebb. 95 körnek meg kell lenni. A 100 kört elengedtem, de 95 kör meglesz.

Látom Györgyit, hogy az esőben hangosan kiabál, integet: hogy rengetegen szurkolnak, ez már a véghajrá. Attila minden körnél kiteszi a kezét, és belesimogat a tenyerembe, mondja az időt, hol járunk. Minden körnél figyelem a kijelzőt: stabilan a 10. helyen vagyok.

És hallom, hogy már csak 10 perc van vissza. Nem akarom elhinni. Akarom is a végét, meg nem is. El akarok jutni a 100 körig, de már nem akarok futni. Megállok, sétálok a vízzel. Haanchee rámszól, hogy a francba már, nehogy most álljak meg. És jön Ákos is, hogy ez már a vége, fussak!

Elhajítom a poharat és kb. 7-es tempóban csigalassan elkezdek vánszorogni. Nem lehet, hogy a sziréna a cél előtt érjen pár méterrel. Még egy kört. És még egy kört. Rohadt gyorsan futok.

"Beautiful friend...This is the end"

És beleszaladok a cél után pár száz métert, amikor vége. Leülök a kőre. Attila hozza a kabátomat. Ömlik minden. A könnyeim, az izzadtság. valami folyik az orromból. Nem látok semmit.

Lemérik a maradék métereket. 99 150 méter. 850 méternyire a boldogságtól.

Fel akarok kelni, futni. Attila szól, hogy menjünk kifelé a pályáról. Hát, persze.

A 24 órások még köröznek. 

Még nincs vége. Ennek még nincs vége.