"Először is örülök,- már pusztán a ténynek is, hogy vagy. Külön, hogy az életemben vagy, hogy mellettem maradtál. Persze, ez önzés is. Mert, ha úgy szeretnélek, ahogy Szent Pál írja- akkor az is elég lenne, hogy élsz és vagy"

Éjjel egy órakor csörög a telefon. Úgy tűnik, nem csak egy múló rosszullét volt, siessek be az ügyeletre.

Még szerencse, hogy alig pár száz méter kell megtennem, nem is igen tudnék normálisan közlekedni, gondolkodni most. Bent a doki leültet és szépen tagoltan közli, hogy a férjem mellkasi fájdalma mellé elég magas pulzus és vérnyomás is társul, ami miatt nem szeretné hazaengedni. Azonnal be kell szállítani az sbo-ra mentővel, infarktusra gyanakodnak.

A. próbál nyugtatni, de akkorát fordul velem a világ, hogy hirtelen a józan ítélőképességemnek se híre-se hamva. Nem is tudom, mit beszélünk egymással, csak a telefont nyomom a kezébe, hogy hívjon, ha valamit már tudnak mondani az állapotáról. Ahogy beszáll a mentőbe, látom látom, hogy ő is meg van ijedve.

Nehéz és talán reménytelen vállalkozás is leírni, mi minden zajlik ilyenkor a lélekben, ugye? Elcsépelt irodalmi közhely, hogy egy teljes élet lepörög ilyenkor a fejedben.

Ez az éjszaka is tudatosítja bennem, hogy mennyi mindent is jelent ő nekem. Amikor arról beszélünk, hogy kinek mekkora segítség a futásban a családja, mennyi önfeláldozást, energiát, aggodalmat és szeretetet kapsz a társadtól, hogy FUTHASS, akkor én csak egy emberről tudok beszélni. Róla.

És ez életünk minden szögletére igaz. Nekünk a szó legszorosabb értelmében nincs kire támaszkodnunk, csak egymásra. Itt tud az én egoista szeretett futásom is kiteljesedni, a mi egymásra utaltságunkban.

Ezek a gondolatok egy ilyen élethelyzetben még nyomasztóbban igazzá válnak. 

Reggel aztán percekig tartjuk egymást, ahogy belép a kapun. 

Minden rendben. Megyünk tovább.

A cím és az  idézet forrása: A bilincs a szabadság legyen, Mészöly Miklós, Polcz Alaine levelezése, Jelenkor 2017.

A kép forrása: Fortepan