Eszembe jutott az álom megint. Talán már írtam róla korábban:

“Hosszasan bolyongok az utcán, teljesen kihalt a város. Furcsa, hogy nem látok egyetlen autót sem, pedig errefelé mindig nagy volt a forgalom.

Hirtelen feltűnik egy család: anyuka, aki babakocsit tol, és egy pici csecsemő, aki négykézláb mászik mellette az aszfalton (?). Mintha káprázna a szemem. De, ahogy közelebb érnek felém, látom, hogy valóban az aszfalton mászik, alig takarja a testét ruha. És megindulnak az út túloldalára. Az anya nem veszi fel a picit, hagyja, hogy egyedül másszon át a közben forgalmassá váló körúton. Ordítok neki, hogy vegye fel a gyereket, de mintha nem hallaná. Iszonyatosan kalapál a szívem, rohanok feléjük.

És ekkor egy hatalmas traktor tűnik fel. Közelít feléjük, de mintha tudomást sem vennének róla. Üvöltök és rohanok közben.

A traktor vezetője mintha nem látná őket. Hatalmas csattanás. A pici a földön, a kerekek közé szorulva.

Rosszul leszek, haza támolygok. Otthon kérdezi a párom, mi van velem:- Mintha ki lennél száradva. Mikor ittál utoljára?

Nem bírok válaszolni, lefekszem az ágyra.

Megérkezik egy doktornő, fölém hajol. Ekkor elsötétül minden, és egy hatalmas ütést érzek a mellkasomon. Nagy mennyiségű levegő áramlik be a tüdőmbe. Felugrok. Újjáélesztettek”. 

Másnap elkezdtem futni. Ez épp 4 éve történt.

Tegnap éjszaka egy hatalmas csúszda tetején voltam álmomban. Nem féltem, pedig számomra a magas, kanyargós csúszdák nagyon ijesztőek. Kisgyerekként lecsúsztam egyszer, és annyira megijedtem, hogy az utolsó métereken elkaptam a szélét. Súlyos sérüléseket szereztem.

Szóval ott állok szédítő magasságban, és lecsúszok. És hirtelen egy gyönyörű kristálytiszta tengerbe érkezem. Minden nyugodt, és bár sejtem, hogy nagyon mély a víz, nem félek. Minden háborítatlan. A gyerekeim is mellettem vannak.

Hirtelen megpillantok egy nagy bábszínházat, elhúzzák a függönyt és hatalmas ijesztő bábok sétálnak ki a színpadra. Nézem meredten, rettegek, nem kapok levegőt. Aztán lehunyom a szemem. Nem szabad félnem- suttogom magamnak.

És mire kinyitom, eltűnnek.

Marad a tenger.

És maradok én.