András, az osztálytársam, akivel nemrégiben találkoztunk egy terepversenyen,  úgy emlékezett rá, hogy én mindig rávertem a többiekre pár kört a Tiac pályán futáskor. Érdekes, hogy erre nem is emlékszem. Csak arra, hogy mennyire utáltam a csapatversenyeket. Mert a csapatkapitányok engem soha nem akartak beválasztani a csapatukba. Szemüveges, béna, rossz mozgáskoordináció. 

Rühelltem a tesiórákat.

És a lány, ki csak négyes volt tesiből és -5-ös dioptriájú szemüvege van, most másodjára vett részt egy futóverseny megszervezésében. Egy csapatban.

Amikor nevezünk egy versenyre, halovány lila gőzünk nincs arról, hogy egy kisebb 1-200 fős futóverseny összegereblyézése is mekkora meló. Mármint ha tényleg komolyan veszed, és azt szeretnéd, hogy a futók a lehető legjobb élményekkel menjenek haza a verseny után.

Jómagam a kommunikáció, újságcikkek, tévés promózás mellett a nevezéseket, utalásokat intéztem. Azután az utolsó héten rajtcsomagokat pakoltam chipeket és rajtszámokat osztottam, és lőttem fel excel táblázatokba.

A 6 éves fiam adogatta a "csipeszeket" (ezt a becenevet kapták) a kezem alá, a lányom négyesével rendezte a biztosítótüket minden csomagba. A férjem meg diktálta az adatokat, mert esténként már összefolyt minden betű és szám a papírokon.

Az utolsó három napban olyan megfeszített tempóban kellett melózni, hogy ezzel keltem és feküdtem. A férjem helyett Ádámmal,aki az időmérést csinálta,  beszélgettem az utolsó éjszaka, hogy minden adat jól kerüljön fel a chipes méréshez.

És hogy mit lát egy szervező a  kordon másik oldalán?

...hogy mindig vannak versenyzők, akik bármi áron utalnak és neveznek a határidő lejárta után is

...hogy sokan nem értik meg, hogy a verseny előtti éjszaka átutalt nevezési díjat én már nem tudom lekönyvelni ("De miért nincs a nevem mellett feltüntetve, hogy fizettem, hmm? Hmm?)

...hogy egy terepversenyen bizony benne van az eltévedés lehetősége, de ezért nem tudunk random sorrendet változtatni.

...hogy egy félmaraton legdurvább pillanata, amikor fél óra után megjelenik 4 félmaratonista az ellenkező irányból, mint ahonnan jóval később kellene érkezniük.

...hogy egy futóverseny leghorrorisztikusabb része a csalódott szülőkkel való hadakozás,akik szerint igazságtalanság történt gyermekükkel (mert nem olyan érmet kapott, nem ő lett az első stb. stb)

...hogy zombi üzemmódban is reagálni kell mindenkinek a problémájára, kérdésére 

...hogy a frissítésedről ilyenkor bezzeg nem tudsz gondoskodni. Egyéb szükségleteidet viszont a végletekig kitolod.

...hogy a legszebb része egy versenynek a futók beérkezése

...hogy 100-nál is több kezet foghattam meg és élhettem át a másik örömét

...hogy a legszebb pillanat, amikor a célba érkezéskor egy futó, aki első félmaratonját teljesítette, keresztet vetett, és megköszönte, hogy sikerült. És akkor eszembe jutott, hogy én is ezt csinálom önkéntelenül egy-egy hosszabb futáskor vagy versenyen.

...hogy állandó sírhatnékom volt

...hogy nehéz (lehetetlen) mindenki igényének megfelelni

...hogy annyira elfáradtam, mint a 12 órás ultrám után

...hogy itt is elhangzik a bűvös mondat: Soha többé!

...hogy lehetetlen  a legemlékezetesebb képeket összeválogatni egy verseny pillanatai közül, de most párat megmutatok