Egész nap nyúz a mogyorós sütiért.

Dorka megelégeli, és már látom, hogy rögvest meghallgathatunk egy kiselőadást:

- Bence, értsd már meg, hogy anyának most össze kell újra csiszolódnia a futással (Igaz. A hosszú futásom óta 4 nap telt el.) Ez most olyan neki, mintha neked újra kellene tanulnod járni (Találó hasonlat :) ) Na. Mit nem értesz ezen? Anya most szépen lefut 8 km-t, aztán megsüti azt a nyamvadt sütit.

Jót nevettem. Persze azért ennek a 8 km-nek a lefutása valódi kihívás volt. Az érzés kb. olyan, mintha satuban lenne a bokám és az egész vádlim. Az első 5 km igazi vesszőfutás volt. Közel voltam a síráshoz. A testem ilyenkor olyan, mint egy gitár, amin a végletekig meg vannak húzva a húrok. Lehet rajta játszani, de bármikor beüthet valami.

Persze, megállok többször, érzem, hogy tényleg minden izom feszül a lábszáramban. Nyújtom, püfölöm, elindulok.

Hazaérek, és jöhet az ordítós smr. Aztán a süti.

Ma 29 km. A menetrend a szokásos. Mire átérek az emlékparkba, szarrá ázok, ismét. Közben jeges szél kerekedik valahonnan. Múlt héten ezt többször is gyakorolhattam.

Futás után betoltam a szokásos 3000es C-vitamint. Közel lavírozok egy légcsőhuruthoz. 

Szóval, nem túl ütős tempóban, de kezdek magamra találni. 

Most pihenőállás. Könyvelés.

(Köszönet a hölgynek, aki beengedett a focipálya tesztoszteronszagú öltözőjébe némi vízvételezésért. Főleg, hogy a pályán egyébként tök illegálisan futkorászok :P )