Lassan körbeutazom az országot-jutott eszembe, miközben a sándorfalvi futóversenyen dolgozom a futótársaimmal. Úgy, hogy soha nem laktam Sándorfalván.

Elindultam 14 évesen Tapolcáról, aztán 4 évig Győrben maradtam.

Utána Szegeden kötöttem ki: jött(ek) az egyetem(ek),  a munka.

Mindig nevetve mesélem, hogy én -aki annyira féltem a változásoktól- 15-20 albérletben laktam, 4 középsuliban és a Csillagban tanítottam, aztán két nagy múltú online lapnál is koptattam a billentyűzetet, lett egy kis kávézóm, amiért még egy vendéglátós sulit is elvégeztem gyorsan. Megtanultam frankó lattét bütykölni, és álmomból felkelve is tökéletes tejhabot csinálok még most is.

Aztán jött a mi kis bioboltunk, végül egy drogéria, amit nem szerettem, nagyon nem, de kötelességből belevágtam; végül hatalmas küzdelmek után el tudtam engedni. Hogy most azt csináljam, amit szeretek: a webáruházamat, az írást és a futást.

Közben elköltöztünk egyszer, aztán még egyszer. Immár a családdal.

Úgy tűnik, a változás annál jobban bele van kódolva az életembe, minél jobban kapálózok ellene.

De vissza a Sándorfalvi Futóversenyhez, mert soha nem voltam sándorfalvi, de kétségtelenül a szomszédban éltem egy ideig.

Futkorásztam csak úgy...magamban. Amikor - emlékszem, április volt -Sándorfalva Futónagykövete (nevesítem, hadd ismerje meg mindenki: Nagy Melinda Nóra) rámpirított, hogy:"Hahó! itt vagyunk", és tulajdonképpen szelíd erőszakkal beletuszkolt a sándorfalvi futócsoportba. No, de aki ismeri Melcsit, az tudja, hogy nem véletlen, hogy manapság fél Sándorfalva fut :D És aki ismer engem, az tudja, hogy néha nagyon is szükségem van a szelíd erőszakra.

És tulajdonképp fogalmam sincs, mennyit...de rengeteg közös élményt kaptam ennek a szelíd erőszaknak köszönhetően: az első maratont, a Szelidi-tavi futásokat, közös családi napokat, közös futóversenyeket, és egy különösen fontos versenyt, a Sándorfalvi Terep Félmaratont, aminek a szervezésében már én is részt vettem tavaly.

Gyerekek! Ne szervezzetek futóversenyt! Bár marginális szerepem volt a szervezésben, minden egyes idegszálam kifeszült. Emlékszem, az utolsó befutót követően csak néztem a többieket, aztán bőgtem.

Persze, ez is olyan, mint a nagy versenyeim: már készülünk az idei versenyre, ami október 22-én lesz idén.

És ennek a szervezésnek igen kellemes része a pálya bejárása időről-időre: a tanakodás, hogy vajon mennyire lesz futható a most szikkadt föld, és mekkora lekvárt kavar az őszi eső. Kell-e úszni a versenyzőinknek (mert tavaly volt olyan szakasz, ahol combig érő vízben gázoltunk), és merre módosítsunk a verseny útvonalán.

40 fokban, délután kettőkor neki is lendültünk a térképen megtervezett útvonalnak. A férjem csak ennyit mondott: "Nem vagytok normálisak"

Én 4 liter vízzel indultam a tervezett 15 km-nek, amit végig cipeltem a hátamon. És természetesen nem volt elég. És természetesen több lett, mint 15 kili.

Nevetgélés, jó hangulat az elején:

Aztán, ahogy fogynak a kilométerek, párszor átváltunk némi elszánt Terminátor-gyaloglásba:

Egyszerűen gyönyörű a táj. Bárhol járok, bármerre futok itthon, mindenütt ezt érzem. perzsel a föld, napraforgók, mező illat és a Tisza.

Itt épp a töltés felé igyekszünk (emiatt lett némi kitérőnk, de megérte):

Volt némi eltévedés, por és még több por, rengeteg szilvafa frissítőgyanánt, és az érzés: mi mindenből maradnak ki azok az emberek, akik nem futnak, kirándulnak. És nem mernek néha megőrülni.

Gyertek a II. Sándorfalvi Country terep Félmaratonra!

Itt találtok infót: www.sandorfalvafelmaraton.hu

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/events/1062969807107314/