Szóval kedd éjszaka egyáltalán nem bírtam aludni. Nem éreztem fáradtságot, nincs fájdalom, de olyan, mintha egy légüres térben lebegnék. Annyira kipucolt mindent ez a három nap a fejemből, mintha egy másik univerzumban élnék.

Nem, nem fáj. Nem, nincs izomláz. Semmi fizikai fájdalmat nem érzek. Csak ez a lebegés. Ez az állandó fátyol köztem és a világ között. Ma nem bírtam futni.

Kedd éjszaka még olyan felfokozott állapotban voltam, hogy alig bírtam aludni. És akkor előkeveredett Lubics Szilvi hétvégi versenyének beszámolója a Transgancanariáról. Olvasom, szenvedek. Sírok.

Attila kérdi, mi a baj. Ő is eléggé felfokozott állapotban van még. Sok volt ez a pár nap.

Ma meg olvasom a kommenteket (de mi a francnak):

"Elismerem, hogy lehet egy olyan szint, ami segít mondjuk a félős és önbizalom-hiányos emberekkel megértetni és elhitetni, hogy nagyon sok mindenre képesek, amit nem gondolnak magukról, illetve, hogy sok mindenen pusztán akarattal és döntéssel úrrá lehet lenni. De egy valami nem, és ez az önzés, az önmagunk körül forgás. És pontosan ettől beteg a világ".

" De ezzel most ti mit akartok bizonyítani? Hogy mennyire fasza gyerekek vagytok, a többieket mennyire lepipáljátok? Vagy talán magatoknak akarjátok bizonygatni, hogy milyen tökösek vagytok? Ezt e nélkül nem tudjátok?(ez már súlyos személyiségzavar) Elárulom csak úgy halkan, hogy mindig van egyre keményebb és tökösebb próba, amihez képest a tettetek elhalványul. Meg lehet kúszni-mászni mindent csak akarat, idő és egészség kérdése(együtt kell hogy fennálljon mindhárom tétel). Nem mindenkinek bírja a szervezete és az egészsége akármennyire is akarja. Tehát megdől az az elv, hogy pusztán akarattal bármi elérhető".

És a másik:

"Ez egyáltalán nem jó. Nem azzal lesz példakép valaki, hogy a végletekig kizsigereli a szervezetét és minden ész érvet félretéve, hallucinációk kíséretében, az utat végighányva, vánszorogva hagyja "berugdosni" magát az egyébként orvos férje által a célba. Mindezt azért, hogy a hírnevén ne essen csorba. Ennek se a sporthoz, se a kitartáshoz nincs már köze, sokkal inkább az egóhoz". 

Szóval súlyos személyiségzavar, önbizalomhiányos emberek, egoizmus és önzés. Mondanám, hogy ez baromság, hogy nincs köze ehhez az egészhez. Hogy ezt csak azok mondják, akik nem értik a lényeget, az üzenetet, az utat. 

Mondanám.

De ez nem lenne igaz.