Triatlonozni szeretne. Igaz, még küzd a futással, de talán egy új szerelem lehetne a triatlon.

Lázasan kérdezgeti útitársát, akivel hosszú km-ek óta együtt fut.

Mit kell enni? Hogy épül fel a verseny? Mire kell figyelni? 

Sorjáznak a kérdések. A lábunk alatt meg fogy az Út. Végeláthatatlan lejtőn ereszkedünk lefelé. 

És ő egyre jobban belefeledkezik a triatlonba.

Útitársa hallhatóan otthon van a témában-készségesen felel, és egy szótárszerkesztő pontosságával magyaráz el minden apróságnak tűnő dolgot.

A futás. A futás a legnehezebb az egészben. Ott veszítik el sokan a fonalat.

Futni kell tehát jól és biztosan.

De bele kell vágni-nagyszerű kaland. Versenyeket ajánl.

Én meg szinte érzem, ahogy a másik mindent feljegyez a gondolataiba. 

Közben leérünk a lejtőről. Mellém kanyarodnak. Rájuk pillantok.

Nagy darab, nehezen mozgó pasas-még mindig dőlnek belőle a kérdések. Látom rajta az elszántságot. Aznap

már vagy 30-35 km volt a háta mögött. Csuromvíz a teste. Kissé liheg, a levegőt is kapkodva veszi.

De a szeme... vágyakozik.