Tudom, hogy eltévednél
A pénztáros lány lassan, komótosan ütögeti a gépet. A hosszú műkörmök ráérősen kopognak a képernyőn. Elrontja. Sokszor.
Nézem az órát: 17.20.
18 órára már két faluval odébb kellene lennem. Ebből egy falunyit futva kell megtennem.
Gránátalma, paprika. 17.22.
Kinézek: esik az eső. Egyre izgalmasabb.
Kopognak a műkörmök. 17.23.
Kopognak az esőcseppek. Nem érek oda.
Nézegetem az órám. Mintha ettől gyorsabban haladnánk.
Látja a szememben a nyiladozó haragot: egy hete nem tudok egy rendeset futni. Ma meg pénteki szent futás.Ő meg csigalassú.
-Pont most nem sikerül semmi, mikor sietnék-szabadkozik.
Megsajnálom.
-Semmi gond. Ne idegeskedj!-mosolygok rá. Aztán sóhajtok magamban: -Legfeljebb gyorsabban futok.
Villámgyorsan pakolok. Aztán az autóban kiosztom az esti teendőket, miközben átöltözöm.
- Egy tucat százeszű-nevet a volán mögül. Viharban futnak.
De azért átjön értem a sűrű sötétben a futás végeztével.
- Tudom, hogy eltévednél...
És csöndesen gázt ad.
