Rövid, 6 km-es kocogásnak terveztem, és tulajdonképpen már talán csak 1 km kellett, hogy otthon legyek.

Ez az útvonal a temető mellett visz el. Én már megszámolni sem tudom, hány százszor(?) futhattam erre. Csak mindig azon vagyok, hogy az Út másik oldalán fussak. Ott jobb az út, és egyébként sem érzem olyan veszélyesnek. A lelkemnek.

De persze most valahogy áttévedtem a másik oldalra. És a fehér kapuhoz közeledve, mintha időtlen távolságból valaki lasszót dobott volna a nyakamba, és húzta. Először csak finoman, aztán egyre erősebben. Ilyenkor ösztönösen a nyakamhoz kapok (utálom a garbókat, a szoros sálakat és a fodrász kendőket is). De most hiába, mert alig-alig csökkent a szorítás. 

Pár lépés múlva már éreztem a mellkasom közepén is ugyanezt a szorító érzést, egyre feljebb törte magának az utat. És ez a két szorítás gombóccá gyűrődött a torkomban. Tudtam, hogy ezt nem leszek képes legyűrni, se lenyelni, se kiköpni.

Ez pánikroham. Persze jóval szofisztikáltabb formában, mint sok-sok évekkel ezelőtt, amikor az utcára (a fürdőszobából) sem mertem kilépni.

Ebbe belekeveredett az egész éjszakás futásom, az összekuszálódott álmok és az előző éjszaka számolgatásai tempókról, pihenőidőkről. És bele fonódtak a november óta darabonként összerakott km-ek és edzések. A sárban, fűben, betonon, kibaszott melegben és rohadt hidegben, egyedül és újra egyedül futások. 

A hátsó kapun mentem be a sírok mellett.

És ott minden kiszakadt belőlem, ahogy virágot cseréltem meg öntözővizet a vázában. Ahogy látom, hogy valaki kiszedte az árvácskáimat, és helyette valami mást ültetett. Ami szép, de hol vannak az én virágaim? Hol vannak az én érzéseim?

És kifelé menet, a kapuban persze beleszaladok pár pasasba, akik jópofáskodva beszólogatnak, utánam kiabálnak. Csak a hadonászó karokat látom és idétlen röhögést hallom a távolban.

Beleállok a futásba. Megfordulok, teljesen kivetkőzve ordítok:

- Most mit röhögtök? Most mi a a bajotok? Mondjátok meg!

Persze már abban a pillanatban szidom magam, hogy ezt most miért kellett. Miért nem tudok elegánsan túllendülni az egészen.

De nem bírok elegáns lenni. És most nem akarok túllendülni.

És nem bírok a másik oldalon futni.