2018. feb 23.

Átázott, kőnehéz rongylabdaként buffogtam

írta: Egyszerűen csak futok
Átázott, kőnehéz  rongylabdaként buffogtam

Irtózatos pofátlanság a részemről, hogy eltelt egy hónap, és csak most írok a Mindszenti Didergőről. Főképp azért, mert a frissítésnél már úgy fogadtak a kedves segítők, hogy "Ugye te voltál az, aki tavaly is sokat futott? És te írtál rólunk a blogodban?"

Nos, ezen a hagyományon most sem változtattam: idén egyedül futottam 50 K-t a női mezőnyben, ami kissé magányossá tette az utolsó köröket, viszont kellően motivált, hogy haladjak, hogy ne kelljen sokat várni rám a szervezőknek.

27066931_1621646304586080_3779176380228298823_n.jpg

Némi kompozás után beregisztráltam, és 9 után pár perccel már bele is vághattam a körözésbe. Idén is 5 km-es körön kellett a távokat teljesíteni, igaz, a verseny végén azért megjegyeztem a szervezőknek, hogy erős vívódás van bennem, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

terepfutás Mindszenti Didergő

2017. dec 26.

"És én téged nem tudlak elveszíteni"

írta: Egyszerűen csak futok
"És én téged nem tudlak elveszíteni"

"Először is örülök,- már pusztán a ténynek is, hogy vagy. Külön, hogy az életemben vagy, hogy mellettem maradtál. Persze, ez önzés is. Mert, ha úgy szeretnélek, ahogy Szent Pál írja- akkor az is elég lenne, hogy élsz és vagy"

Éjjel egy órakor csörög a telefon. Úgy tűnik, nem csak egy múló rosszullét volt, siessek be az ügyeletre.

Még szerencse, hogy alig pár száz méter kell megtennem, nem is igen tudnék normálisan közlekedni, gondolkodni most. Bent a doki leültet és szépen tagoltan közli, hogy a férjem mellkasi fájdalma mellé elég magas pulzus és vérnyomás is társul, ami miatt nem szeretné hazaengedni. Azonnal be kell szállítani az sbo-ra mentővel, infarktusra gyanakodnak.

A. próbál nyugtatni, de akkorát fordul velem ...

Tovább Szólj hozzá

történet irodalom

2017. okt 30.

Önfelajánlás legyen s ne törvény (III. URH 6 órás futás)

írta: Egyszerűen csak futok
Önfelajánlás legyen s ne törvény (III. URH 6 órás futás)

"Legyen meg benne a véletlen csodálatossága és törékenysége, a legkülönbözőbb lehetőségek panorámája; önfelajánlás legyen s ne törvény. A bilincse a szabadság legyen". 

(Mészöly Miklós-Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen)

---

A verseny ott fejeződött be számomra, amikor megláttam Erikát (Kisháziné Zombory Erika) mellettem elrobogni. Aztán pár körrel később pont ennek a felismerésnek az élménye lökött be teljes erővel a versenybe.

A tavalyi versenyhez képest jóval többen voltunk, és volt jó pár kemény ellenfél is a mezőnyben. Éreztem, hogy itt most nem fog beleférni a lassan bemelegedek-elképzelés, mint ahogy alibi-frissítések és pihenők sem tarkíthatják ezt a 6 órás folyamot.

Volt a fejemben egy ...

Tovább Szólj hozzá

pálya ultra URH Szeged

2017. aug 20.

Egy születésnap margójára

írta: Egyszerűen csak futok
Egy születésnap margójára

Eszembe jutott az álom megint. Talán már írtam róla korábban:

“Hosszasan bolyongok az utcán, teljesen kihalt a város. Furcsa, hogy nem látok egyetlen autót sem, pedig errefelé mindig nagy volt a forgalom.

Hirtelen feltűnik egy család: anyuka, aki babakocsit tol, és egy pici csecsemő, aki négykézláb mászik mellette az aszfalton (?). Mintha káprázna a szemem. De, ahogy közelebb érnek felém, látom, hogy valóban az aszfalton mászik, alig takarja a testét ruha. És megindulnak az út túloldalára. Az anya nem veszi fel a picit, hagyja, hogy egyedül másszon át a közben forgalmassá váló körúton. Ordítok neki, hogy vegye fel a gyereket, de mintha nem hallaná. Iszonyatosan kalapál a szívem, rohanok feléjük.

És ekkor egy hatalmas traktor ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 08.

Mint ördög a tömjénfüstöt- URH 50 Mhz terepverseny

írta: Egyszerűen csak futok
Mint ördög a tömjénfüstöt- URH 50 Mhz terepverseny

Én eddig úgy kerültem a melegben futást, mint ördög a tömjénfüstöt. Ha a melegre gondolok, akkor ugyanis mindig az a kép jut eszembe, ahogy az UB utáni reggelen az ágyamon fekszem, miközben Márti és a férjem két jégakku közé szorítja a fejem. 40 fokos lázat csillapítandó.

Szóval mindig átnyálazom a naptárat, és júniustól szeptemberig kihúzok minden versenyt.. Mármint azokat a távokat, amin jól érezném magam.

És akkor idén úgy gondoltam, ideje lenne felnőni a futáshoz. Mert az nem úgy működik, hogy csak akkor szeretem a gyereket, ha tündérien szót fogad, hanem akkor is szeretem, amikor éppen körbetekeredik a takony fején miközben a földön fetreng ordítva. Kínos. De mégis csak az én kölköm. Felmosom a padlóról és ...

Tovább Szólj hozzá

nyár pálya ultra Szeged URH Szeged

2017. júl 23.

Bál volt itt, most véget ért

írta: Egyszerűen csak futok
Bál volt itt, most véget ért

Találkozások. Erről szólt a hétvégi 12 órás OB Békéscsabán. De hát nem erről szól minden ilyen alkalom?

A pálya szélén állva skizofrénszerű állapotban töltöm az órákat. Az ismerős arcok, az ismerős érzések és mondatok, amik ott Bent elhangzanak. Sok-sok kis univerzum, amibe bele lehet pillantani, de csak távolról szemlélni.

Igen, néha nagy a kísértés, hogy belelépjek, a részévé váljak, de tudom, hogy most a kinti világ részese vagyok. Nem léphetek bele, mert szétrobbantom, szertefoszlik...csak óvatosan  egyensúlyozhatok a buborék szélén. Még ha tudom, ismerem, hogy mi történhet a fejekben; még ha tudom mi van a műanyag dobozokba zárva, ismerem a mérőkanalakból kiszóródó por illatát, a kezemre folyó gél idegesítő ...

Tovább Szólj hozzá

pálya futóverseny ultra egypercesek Békéscsaba ob

2017. jún 28.

Én is eszem a "bűnös" szénhidrátot. Ch-gyorstalpaló

írta: Egyszerűen csak futok
Én is eszem a "bűnös" szénhidrátot. Ch-gyorstalpaló

Néhány hete nevetve kérdezte tőlem egy ismerős, hogy én mit keresek itt? Ugyanis épp egy pékségben voltam. Mondtam neki, hogy azt, amit ő: kenyeret fogok venni.
- Igen? Azt hittem, hogy te nem eszel ilyesmit. Mármint szénhidrátot.
- De. Határozottan eszem én is szénhidrátot. Igaz, többnyire azért valamilyen lassú felszívódásút. Edzés után azonban kifejezetten gyors felszívódásúval  "mérgezem magam" :P
Beszéljünk is egy kicsit erről a témáról!
17884371_1413542538667541_967647193768135226_n.jpg
Folytatom a Sporttáplálkozási Konferencián hallottak szorgalmas bemutatását. Ebben a posztban ismét Zentai Andrea dietetikus ajánlásait olvashatjátok. Most tehát a ch-pótlásról ejtenék pár szót (sort)
Mikor kell ch-pótlásra gondolnod futás alatt?
...
Tovább Szólj hozzá

táplálkozás ivás szénhidrát izotóniás ital

2017. jún 25.

A nem ivás, öngyilkosság a futóedzésen is

írta: Egyszerűen csak futok
A nem ivás, öngyilkosság a futóedzésen is

Elzarándokoltam egy sporttáplálkozási konferenciára. És -bár tudom, hogy sokan erre felszisszennek- azért higgyétek el, mindig hall az ember újdonságokat. Zárójelben megjegyzem, hogy némiképp   megdöbbentő volt számomra, hogy evidenciáknak tartott dolgokról kell konferenciát tartani. Amelyek ezek szerint mégsem evidenciák. Másrészt úgy tapasztaltam, hogy a dietetikus szakmának is lenne még fejlődési lehetősége, főleg, ami a reformélelmiszerekkel, és viszonylag újnak tekinthető táplálkozási irányzatokkal (pl. paleo) kapcsolatos tudást illeti.

Ahol a cukorpótlók listáján az aszpartám szerepel első helyen (az egyik előadó prezenteciójában bizony láthattunk ilyet)...nos, ez némileg azért valljuk be: gáz.

No, de térjünk a ...

Tovább Szólj hozzá

frissítés táplálkozás ivás ultra izotóniás ital

2017. ápr 27.

Futni-enni-inni-álmodni. Sárvár 12 órás 2017-ben

írta: Egyszerűen csak futok
Futni-enni-inni-álmodni. Sárvár 12 órás 2017-ben

- Eljössz még egy 24 órásra. Jövőre. De aztán utána legközelebb csak nosztalgiázni fogunk visszajönni Sárvárra. Egy hatórásra- mondja a férjem, miközben egy normális kávézót keresünk egy normális kávéval.  Jót nevetünk. Sárváron. Hol máshol.

Két és fél órával korábban kelünk, hogy még legyen helyünk a tavalyi jól bevált parkolóban. Mikor odaérünk, mintha nyoma sem lenne annak, hogy itt hamarosan körbe-körbe fognak futkosni jó páran. Rajtkapu sehol, a pályakijelölő bóják még nincsenek kirakva, mindenki álmos és lassú. Nyolckor nagy nehezen megtalálom a szervező sátrat, felveszem a rajtcsomagot, chipet. 

Úgy tűnik, itt senki sem ideges túlzottan. Vagy csak rutinos mindenki. Mi sem idegeskedünk túlzottan. Teszünk egy ...

Tovább Szólj hozzá

táplálkozás pálya sárvár ultra

2017. már 02.

Kutak, pisilő pasik+8 csalhatatlan jel, hogy a futóknak is betavaszodott

írta: Egyszerűen csak futok
Kutak, pisilő pasik+8 csalhatatlan jel, hogy a futóknak is betavaszodott

 

1. Ha délután négykor indulsz neki futni, már nem kell lámpát vinned magaddal.

2. Minden csap és kút működik.

3. Két rétegnyi ruhával kevesebb kell.

4. Nem kell alufóliába csavarni az ivótasakod csövét.

5. Lakóhelyed 5 km-es hatósugarában megemelkedik a futók száma.

6. Megszaporodnak a közterületen pisilő pasik.

7. (Jég híján) feleződnek a lábadon a kék-zöld foltok.

8. Egyre jobban ritkulnak a "Te ilyen időben is mész futni?" kérdések.

9. Újra lehet pöttyös, virágos és halálfejes kendőt venni a hosszú futásokhoz.

10. Egyre gyakrabban léggitározol és énekelsz út közben.

13220665_1111763762178755_8724029958064166238_o.jpg

 (Kép forrása I NNEN)

Tovább Szólj hozzá

tavasz egypercesek

süti beállítások módosítása